Bursa Hungarica ösztöndíj pályázat
Tiszatarján Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve ezennel kiírja a 2020. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2019/2020. tanév második és a 2020/2021. tanév első félévére vonatkozóan
„A” TIPUSÚ PÁLYÁZATÁT.
A pályázatra azok az önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a képzésre vonatkozó keretidőn belül, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Figyelem!
Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév 2019/2020. tanév második, illetve a 2020/2021. tanév első féléve).
Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya 2019/2020. tanév második félévében megfeleljen a pályázati kiírásnak. Amennyiben a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya nem felel meg a pályázati kiírásnak, a támogatott az ösztöndíjra való jogosultságát elveszíti.
Az ösztöndíjat minden pályázati fordulóban újra kell pályázni.
Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, hallgatója a felsőoktatási intézménynek.
Előzetesen minden pályázónak regisztrálni kell, aki még nem regisztrált a https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx elérési honlapon. Aki már előző évben regisztrált annak nem kell újabb regisztráció!! A regisztrációt követően a pályázatot minden pályázó önállóan tölti fel, majd a lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál kell benyújtani, az EPER Bursa elektronikus rendszerben előzetesen kitöltött, majd kinyomtatott, aláírt adatlapot.
A pályázat benyújtási határideje: 2019. november 05.
A pályázat kötelező mellékletei:
Tiszatarján Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2019. december 05-ig saját hatáskörben bírálja el a beérkezett pályázatokat.
A „B” TÍPUSÚ PÁLYÁZATAI KIÍRÁS az „A” típusú pályázati kiírással együtt kifüggesztésre került a Tiszatarjáni Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, valamint megtekinthető a https://bursa.emet.hu weboldalon.
HIRDETMÉNY
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a 2019/2020-as nevelési évre az
ÓVODÁS és BÖLCSŐDÉS KORÚ GYERMEKEK
JELENTKEZÉSE
a következő időpontokban történik:
2019. május 06-án (hétfőn) 07.00 – 16.30-ig,
2020. május 07-én (kedd) 07.00 – 16.30-ig.
Ezeken a napokon kell beíratni azokat a gyermekeket, akik 2019. augusztus 31-ig betöltik
a 3. életévüket, és óvodai jogviszonnyal még nem rendelkeznek.
Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermekét kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló
2012 évi II. törvény 247. § a) pontja alapján szabálysértést követ el.
Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy az év közbeni felvételi igényeket (azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2019. augusztus 31-e után töltik be a 3. életévüket, vagyis előfelvételis jelentkezők)
is a fenti időpontban szíveskedjenek jelezni az óvodában.
A jelentkezéskor be kell mutatni:
– a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót (születési anyakönyvi kivonatot vagy személyi igazolványt),
– a gyermek lakcímét igazoló hatósági igazolványt (lakcímkártyát),
– a gyermek TAJ kártyáját,
– a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát (személyi igazolványt és lakcímkártyát).
Az óvodai felvételről az óvoda vezetője dönt, amelyről 2019. június 15-ig írásban értesíti a szülőket. A jelentkezés elutasítása esetén a kézhezvételtől számított 15 napon belül lehet fellebbezni. Az eljárást megindító kérelmet (fellebbezést) Tiszatarján jegyzőjéhez kell benyújtani.
Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy a megadott időben a jelen közleményben foglaltak szerint gondoskodjanak a gyermekek beíratásáról!
Bölcsődébe
20 hetes kortól 3 éves korig fogadjuk a gyermekeket.
A bölcsődei beiratkozáshoz ugyanazok a dokumentumok szükségesek, mint az óvodai beiratkozáshoz.
Guba-Tóth Krisztina Katalin
óvodavezető
