2018. február 23 napján került átadásra a Belügyminisztérium Pilot Közfoglalkoztatási program keretében épült húsfeldolgozó üzem és mintabolt. A beruházás megvalósításával új munkahelyek jöttek létre, őt fő alkalmazására lett lehetőség. Az üzem kulcsát Tállai András országgyűlési képviselő adta át az üzemvezető részére.

2018. március 13-án megnyílt az üzemhez tartozó mintabolt a Tarján Kincse, amely szeretettel várja a kedves vásárlókat. Az üzem és mintabolt üzletfilozófiája a termékekre vonatkozóan:: „ Úgy, mint régen”, amely jelzi, hogy a hagyományos ízeket és eljárásokat részesíti előnyben.

TISZATARJÁN neve is mutatja, hogy ősmagyar község. A Tarján törzsről kapta nevét és előnévként – amit sokáig külön is írtak – a Tisza folyó nevét. Így lett Tiszatarján. Régi feljegyzések Thysza Tharján, Tyzataryan, Thysa Taryan, Tyza Tarian elnevezést mutatnak.
A falu nevének első említése az 1214-es Varadi Regestrumból származik, akkor még Tarian formában. A XII-XIV. században Guthkeled nemzetség birtoka, ezt IV. (Kun) László 1280. december 29-én kelt okleveléből tudjuk. A Guthkeled család ezután is többször birtokai közé sorolhatta Tiszatarjánt. A XV. században Doby László lett településünk birtokosa. A következő évszázadban Tokaj várának tartozékává válik.
A török hódoltság időszakában nem fizet adót, ami miatt a törökök háromszor égették fel. 1544. augusztusában a lángok martalékává vált a falu. 1546-ban ismét elpusztítják, amiért adóelengedésben részesült. Sajnos ezzel sem ért véget a település hánytatott sorsa, a török 1596 tavaszán ismét elpusztítja, 43 lakosát pedig rabságba hurcolja.
Ezek után birtokosai számtalanszor váltakoztak, de a falu nyugalmát nemcsak ez zavarta, hanem a Tisza áradásai és a rosszul fizetett, elégedetlenkedő diósgyőri és ónodi katonák garázdálkodása is. A XVII. században Thurzó György, majd Bethlen Gábor, aztán özvegye Braudenburgi Katalin lett a község birtokosa. A XVIII. századtól az említett tokaji koronauradalom, majd Diósgyőr tartozéka. Később II. Rákóczi Ferenc uralta a falut.  A kurucok leverése után egy ideig a tarcali, azután a diósgyőri dominiumhoz csatolták. 1823-ban Tiszatarján mezővárosi rangot kapott, köszönhetően földesurának, Báró Eötvös Ignácnak, ebben az időszakban 3 vásárt tarthatott évente. 1879-től a Dégenfeld grófok és utódaik bírták a községet. Károlyi Tiborné lánya, Károlyi Ella férje nevén gróf Almássy Dénesné volt az utolsó birtokosa a falunak.
Az 1886-1890 között nagyközség, majd 1890-től kisközséggel egy közjegyzőséggé lett alakítva. A XIX. században Báró Eötvös József egy kúriát tartott fenn a faluban, ahová gyakran visszajárt. Ezt a kúriát lakja ma a polgármesteri hivatal. Eötvös József emlékét őrzi az Önkormányzat épületén elhelyezett tábla is, melyen ez áll:

Bizonyítják nékünk régi dicső holtak,
Hogy e kis nemzetnek nagy fiai voltak,
És ennek a nemes múlt időknek fénye
Lehet csak jövőnknek záloga, reménye.
E vén gesztenyefa mind ezekről beszél.
Eltűnt nemzedékek emlékéről mesél.
Azt mondja, azt súgja lombos koronája:
Valaha én voltam: Eötvös József fája.
Mert ahol ma lakik a falu jegyzője
Itt élt, itt dolgozott nagyszerű szerzője.

A Tisza-szabályozáskor a település mentén mintegy 2,6 km-t metszettek le a folyóból, ami 2,2 kilométeres rövidülést jelentett. Az 1914-18-as világháborúban településünkről 246 katona vett részt, ebből 42 hősi halált halt. A családtagok és a község a falu központjában emlékművet állíttatott fel az elesett hősöknek 1935-ben, melyet Siklódí Lőrinc budapesti szobrászművész készített. Tiszatarján jelentősége a század közepén megnövekedett, melyet országos szintű vásártartásai is bizonyítanak. Egykor Mezőcsát és a mai Tiszaújváros nagy felvevőpiaca volt a tarjáni termékeknek, zöldségen, gyümölcsön kívül kosarakat, cirokseprőt, zsákokat árusítottak. Jelentős volt a halászat, állattartás, majd egyre többen helyezkedtek el az iparban.

Tájház

3589 Tiszatarján, Árpád út 17.
Tulajdonos: Molnár György

Molnár György 28 éve gyűjti szülőfalujának néprajzi értékeit. Családja tősgyökeres tiszatarjáni kézműves família, egyik felmenője, Vályi Nagy Sándor szűcsmester volt, aki munkáival szerepelt a párizsi világkiállításon. Nagyapja pedig kovács mesterként dolgozott a településen. Gyerekkorában az édesapja által veremásás közben talált régészeti lelet nyomán alakult ki Molnár György gyűjtőszenvedélye.

A település középpontjában található, 1872-ben épült lakóépületet (Mátyás zug 7.) a hozzá tartozó telekkel és melléképülettel 1998-ban vásárolta meg gyűjteménye, s egyúttal „Faluház” számára. A vályogból épült, szoba, konyha, szoba, oldalkamra (spájz), veranda alaprajzú épület korábban nádtetős volt, eredeti tulajdonosa Szabó Károly. A lakóházat 1970-ben jelentősen átalakították, héjazatát palára cserélték, a verandát ekkor építették hozzá. Az udvaron jelenleg egy kb. 30 m2 alapterületű, cseréppel fedett egykori istálló áll, amelyben szintén néprajzi tárgyakat helyezett el. Ebben a különálló épületben a szövészettel kapcsolatos eszközök, helyben készült textíliák kiállítása látható. Az épület másik részében pedig mezőgazdasági tárgyak találhatóak. Mindkét telken álló épület gondozott, tájház kialakítására alkalmas. A gyűjtemény 2000 óta látogatható, egyenlőre bejelentés alapján. A tárgyak részben enteriőrként, részben tároló polcokon, raktárszerűen, kisebb vitrinben vannak elhelyezve. A gyűjtemény darabjai tisztítottak, konzerváltak, a viszonylag szűk alapterületen korrekten elhelyezettek. A folyamatos gyarapodás nyomán a korábban kialakított enteriőrben további tárgyakat kényszerült Molnár György kiállítani. Az összegyűjtött tárgyak pontos számát nem lehet megítélni, azokról pontos, részletes nyilvántartás jelenleg nem áll rendelkezésre. Valamennyi darab biztosan helyi eredetű, s a gyűjtő feljegyzéseket készített az adományozók személyéről. A tárgyak becsült mennyisége a következő: mintegy 150 db kerámia (csáti, tiszafüredi, mezőtúri, nádudvari), 150 db textilfeldolgozáshoz kapcsolódó tárgyak (pl. szövőszék), kb. 50db mezőgazdasági eszköz (pl. lajtos kocsi), egy lakóépület berendezéséhez elegendő bútor, kisebb tárgy, konyhai és kamrai eszközök (szilkék, fazekak, korsók, bögrék, tányérok, rakott tűzhely), népviselet. Jelentős mennyiségű iratanyagot (zsoltárok) és archív fotókat (Tisza, mezőgazdasági munkálatok, kovácsok, iskolai képek, szüreti felvonulások) szintén összegyűjtött Molnár György.
A gyűjtemény jelenlegi állapotában is jelentős néprajzi értéket képvisel, látogatható, a helyi hagyomány megismerését és őrzését nagyban segíti.

Jövőbeni elképzelései közé tartozik tájháza épületének kisebb felújítása, a tárgyak kategorizálása, és áttekinthetőbbé tétele, hogy a látogatók számára még élvezhetőbbé váljon gyűjteménye.

Református templom

Református lelkipásztor: Harkai Erzsébet
Elérhetőség: 49/353-046

A múlt századok írásos emlékei alapján az 1214 óta mezővárosi ranggal bíró Tiszatarján templomát még 1332-ben a szentháromság tiszteletére szentelték föl. A tiszatarjáni református egyház alapításának ideje mindmáig vitatott, ám annyi bizonyos, hogy már az 1600-as évek elején református lelkésze volt. Az egyházközség életében minden időben hűséges és odaadó szolgálatot végeztek az itt tevékenykedő lelkipásztorok, kiemelten Édes Albert egykori logikaprofesszor. Édes szolgálata alatt jelentős felújítási munkálatok történtek a település egészén. A későbbi esperes és országgyűlési képviselő 1863-ban lemondott hivataláról, majd ezzel egy időben a gyülekezet egyhangúlag megválasztotta fiát, Édes Vincét.
A település jelenlegi temploma az 1779-1780-as években épült, de mivel ez az épület szűknek bizonyult, ezért 1790-ben 2 öllel megnagyobbították, valamint hozzáfogtak a 30 méter magas órapárkányos torony építéséhez. Az épület tornyában található három harangból kettőt azáldozatkész református hívek 1924-ben készíttettek el, a 700 kg-os nagyharangot pedig 1958-ban öntették. A templom hatváltozatú egy manuálos orgonája 1858-ban közadakozásból készült el, melynek építője Váradi Sándor ároktői mester volt.

Református templom belső tere

Hősi-liget

Az 1914-18-as világháborúban 246 tiszatarjáni származású katona vett részt, ebből 42 hősi halált halt. A családtagok és a község a falu központjában emlékművet állíttatott fel az elesett hősöknek. Ezt az emlékművet 1935-ben Siklódy Lőrinc budapesti szobrászművész készítette. A Hősi-ligetbe, az emlékmű köré annyi fát és bokrot ültettek, ahányan életüket vesztették a háborúban. A minden évben megrendezésre kerülő Március 15-i és Október 23-i megemlékezésnek méltó színterét biztosítja.

Csali- Horgásztó

Tulajdonos: Tóth Imre, egyéni vállalkozó
Székhely: 3589 Tiszatarján, Arany János u. 17.

A település központjában, a sportpálya mögött elhelyezkedő, saját tulajdonú, 1998 óta működő horgásztó folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal várja mind a horgászokat, mind a pihenni és kikapcsolódni vágyókat. A tó 30 horgász befogadására alkalmas. A tó körül a vendégek részére fedett pihenőhelyek kerültek kialakításra.

A tó melletti Horgászboltban napijegyek, horgászcikkek, horgászfelszerelések, csalik vásárolhatók.
További információ ezen az internetes elérhetőségen olvasható: http://www.csalihorgaszto.hu/

„Kis- Tisza” és „Nagy Tisza”

A község határában folyik a Tisza folyó. A Tisza szabályozása még a múlt században megtörtént. Szabályozáskor a település mentén mintegy 2, 6 km-t metszettek le a folyóból, ami 2, 2 km-es rövidülést jelentett. A Tisza kis-és középvízi medre a települést megcélozva, közel 90 0- os irányváltoztatással halad el mellette. A beavatkozás hatására alábbhagytak az áradások, így az itt élők is nyugodtabban élhettek ezután.
Az 1970-es nagy tiszai árvizek hívták fel a figyelmet a töltések állapotának vizsgálatára. Ekkor Tiszakeszinél veszélyes átázást, szivárgást, csurgást és fakadóvizek megjelenését tapasztalták. Eredetileg a Kiskörei Vízlépcső beruházásához akarták csatolni a töltés megerősítést, végül a beruházás megvalósítására 1993-94-ben került sor, s azóta a kistérség biztonságban van. Az 1999 – 2001. évi nagy Tiszai árvizek tapasztalataira alapozva az árvízvédelem több mint 150 éves gyakorlata felülvizsgálatra került a Vásárhelyi terv továbbfejlesztésében. A nagyvizek levonulásánál az eddigi gyakorlat a töltések biztonságos magasítása. A továbbfejlesztés a magasítás mellett a „teret a folyónak” elvet is vallja.